HELYSZíN

FELLÉPŐK

INFORMÁCIÓ

GALÉRIA

KAPCSOLAT

BOLT

PROGRAM

NYITÓLAP

ZOLBERT JAZZ & WINE FEST

"A fesztivál megszületése a neszmélyi borvidék és az általam képviselt zene egymásra találását jelenti. Külön öröm számomra, hogy ezen a csodálatos helyen mutathatjuk meg a populáris jazz és a kiváló Hilltop borok új arcát, ami egy új életérzést jelent. Gyere és fedezd fel!"

Zolbert a fiatal szaxofonos, “Frappé” című dalával 2013-ban megnyerte a Zuglói Smooth Jazz Klub által szervezett 1. Smooth Jazz Dalverseny fő díját. 2014-ben pedig a VII. Jazzy Jazz Dalverseny fődíjasa lett “Friendship” című szerzeményével, mely a szakmai zsűri döntése alapján a legjobb hangszerelésért járó különdíjat is elnyerte. Szintén 2014-ben, zenésztársaival a VeszprémFest nagyszínpadán lépett fel a világhírű The Brand New Heavies elő zenekaraként.

Szólókarrierjét megelőzően az elmúlt években session-zenészként rengeteg stílusban kipróbálta magát, több ismert zenekarban is játszott, többek között: Unisex (pop), UP! (pop-funk) vagy épp a Grover Washington Jr. Emlékzenekar (smooth jazz), valamint több neves, hazai énekessel is dolgozott együtt, mint: Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Zséda és Király Viktor.

Szaxofonművész, a fesztivál alapítója és művészeti vezetője

12:00  -  Ünnepélyes fesztivál megnyitó és üdvözlő koccintás

14:00  -  “A szőlő útja a borig” - túra a bor születésének útján

15:30  -  “Kötetlen beszélgetés egy jó bor mellett”

               Tóth Verával - a Gyémánt című könyve kapcsán, műsorvezető: Zolbert

17:00  -  Közös élményfotózás a fesztiválon fellépő művészekkel

18:00  -  Takács Nikolas koncert - vendég: Zolbert

19:30  -  Zolbert és Tóth Vera - nagykoncert

21:00  -  CD-vásár és dedikálás (a koncertek után)

               Tóth Vera, Takács Nikolas és Zolbert

21:30  -  “Koccintás a kilátóban”

A fesztiválon fellép

Helyszín: Étterem

Helyszín: ültetvényektől a borpincékig (indulás az Étteremtől)

Helyszín: Borostyános udvar


Helyszín: Kilátó

Helyszín: Jazzy nagyszínpad - Nagyrét

Helyszín: Jazzy nagyszínpad - Nagyrét

Helyszín: Borterasz


Helyszín: Kilátó

Időpont Leírás Helyszín

Énekes

18:00  -  Takács Nikolas koncert - vendég: Zolbert

A fesztiválon fellép

Helyszín: Jazzy nagyszínpad - Nagyrét

Tóth Veronika 1985. március 3-án született Tapolcán. Már gyermekkorában komolyan érdeklődött az éneklés és a zene iránt, de 16 éves koráig csupán autodidakta módon képezte magát. Tinédzser éveiben egy musical-stúdió tagjaként színdarabokban is fellépett.

Zenei pályája 2004-ben indult be, amikor jelentkezett az első Megasztár, zenei tehetségkutató műsorba. Az elődöntőkön nyújtott teljesítménye alapján jutott a legjobb 12 közé, és hétről-hétre megküzdve tehetséges versenytársaival, végül a döntőben közönség őt választotta meg 2004 hangjának!

2004. szeptember 6-án piacra került debütáló korongja, az Ébren álmodom. A megjelenést 2005 tavaszán sikeres lemezbemutató turné követte, a lemez  is hamarosan bearanyozódott!

Az elmúlt 10 esztendőben 4 szólóalbuma jelent meg: 2004. Ébren álmodom, 2006. Valami más, 2008. Tóth Vera, 2010. Zene kell nekem

2008-ban Artisjus díjat kapott.  2014 őszén bejutott a Sztárban Sztár döntőjébe. A 2015-ös esztendőt egy nagyszerű új dallal, Hrutka Róbert szerzeményével a Gyémánttal „köszöntötte”.

Énekes

A fesztiválon fellép

15:30  -  "Kötetlen beszélgetés egy jó bor mellett" - délutáni talk show

19:30  -  Zolbert és Tóth Vera - nagykoncert


Helyszín: Borostyános udvar     Műsorvezető: Zolbert

Helyszín: Jazzy nagyszínpad - Nagyrét


Zolbert a koncerteken kizárólag élő hangszeres produkciókkal lép fel. A formációi repertoárjában saját szerzeményei mellett közismert énekesek slágerei is gyakran helyet kapnak. A hangszeres változatok hűen tükrözik a hazánkban egyre népszerűbb smooth jazz zenei irányvonalat, friss, dinamikus és szórakoztató, egyúttal tartalmas kikapcsolódást nyújt a nézőknek.

Az élőzene varázsa semmi mással nem összehasonlítható, ezért a szaxofonost fellépésein négy, állandó zenész kíséri.

A produkció tagjai:

Kovács Gergő - basszusgitár

Nagy Zsolt - dobok

Riskó Tibor - gitár

Tóth Marcell - zongora


Zolbert produkciójának tagjai egész nap felbukkannak a fesztivál zenés programjaiban, megmutatva sokoldalúságukat és tehetségüket.


Zolbert zenekara

Takács Nikolas 1986. június 26-án született Galánta városában, Csehszlovákiában. Kiskora óta énekes szeretett volna lenni, 8 évesen részt vett a Pop Aréna nevű tehetségkutatón, amit meg is nyert. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, ezt követően a Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakára járt.

2005-ben Budapestre költözött. 19 évesen együtt lépett fel a világhírű jazzdobossal, Jávori Vilmossal. Ezt követően a magyar jazzélet más kiemelkedő alakjaival is lehetősége nyílt együtt zenélni: Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres művésszel.

2010-ben elindult az X-Faktor televíziós tehetségkutató versenyen, ahol az egész ország megismerte őt. Az X-Faktor befejezése után megjelent első albuma, "Az első X - 10 dal az élő show-ból".

2012 év elején jelent meg "A Boldogság Te vagy" című dal. Még ebben az évben debütált “Music&Soul” címmel a Fool Moon zenekarral közös albumuk. Fonogram díjra jelölték a “Music&Soul” című lemezét “Az év hazai klasszikus pop-rock albuma" kategóriában.

2014-ben megjelent legújabb nagylemeze, az ”inTime-EP1” és az “inTime-EP2”, Szlovákiában Robert Buriannal közös dala a slágerlisták élére került. Megkapta első amerikai lemezszerződését. “Rád hangoltam” című dala egy kereskedelmi TV csatorna napi sorozatának főcímdala lett. 2015 januárjában "Telihold" című dala felkerült a rádiós listákra. Májusban megjelent Szőke Nikolettával közös projektjük első két anyaga. Az első "Citromfa" címmel. A második "Just the Way You Are" címmel.

ZOLBERT JAZZ & WINE FEST © 2016 - All rights reserved

Időpont Leírás Helyszín Időpont Leírás Helyszín

A zongorista 1996 óta van zenei pályáján, mely bővelkedik zenekarokban, lemezekben és sikerekben egyaránt. A zenei stílusok közül igazi szerelme a változatos New Orleans-i zene, melynek elkötelezett híve, zenekara a Jambalaya pedig hazánk egyik úttöröje a tengerentúli műfajt illetően.


Nemes Zoltán

14:30  -  “A szőlő útja a borig” - túra a bor születésének útján

A fesztiválon fellép

Helyszín: ültetvényektől a borpincékig (indulás az Étterem teraszától)

Időpont Leírás Helyszín

Zongorista

Facebook Instagram